Meghalt a férfi, aki egy krokodillal próbált szexelni

Meghalt egy 26 éves férfi, aki bedrogozva egy krokodillal akart közösülni az ausztráliai Clifton Beach tengerparton – írja a Cairns Times.


Az állat elragadta áldozatát. A fiatalember barátai elmondták: az áldozat nagy mennyiségű metamfetamint fogyasztott, és a krokodil azután támadta meg, hogy meztelenül rámászott a ragadozóra.
“Teljesen elveszíti az önuralmát, amikor rajta van a cuccon” – mondta el a lapnak a meg nem nevezett férfi egyik barátja. Majd hozzátette, hogy ilyen őrültségre soha nem számítottak tőle.
Barátai elmondása szerint az áldozat a tengerpart közelébe érve egyszer csak elkezdte ledobálni magáról a ruháit, miközben “fel és alá rohangált a parton, és úgy viselkedett, mint egy idióta”. Ezt még nem tartották olyan aggasztónak, mert korábban is előfordult, hogy hülyén viselkedett, amikor metamfetamint fogyasztott.
Akkor azonban már aggódni kezdtek, amikor meglátták a nagyjából kétméteres sósvízi krokodilt. “Attól tartottunk, annyira készen van, hogy provokálni kezdi, de semmi sem készített fel minket arra, amit ekkor csinált”. A pucér férfi ugyanis ráugrott a krokodilra, és megpróbált közösülni vele – írta a Cairns Times.
A ragadozó ekkor rátámadt a férfira, és barátai szeme láttára magával vonszolta a vízbe, majd mindketten eltűntek. Az áldozat barátai azonnal riadóztatták a hatóságokat, és keresni kezdték a férfit, de nem jártak sikerrel. A keresőcsapat egyik tagja a lapnak elmondta: nem valószínű, hogy a férfi túlélte az esetet.


A cikk fejlécében szereplő kép csak illusztráció! Forrás Forrás

Egy gondolat a “Meghalt a férfi, aki egy krokodillal próbált szexelni

A hozzászólások lezárva.