Saját légpárnás járműve fejezte le az új-zélandi férfit

Új-Zélandon szabadon, hatósági engedély nélkül lehet légpárnást barkácsolni és vezetni. A negyvenéves Alastair Kenneth Seniort a hajó helyéről kiszakadó propellere találta el, és azonnal meghalt. A baleset vasárnap történt Aucklandtől nyugatra, Muriwai Beach-en.

A férfi a légpárnás járművet “lapra szerelve”, összerakós készlet formájában vásárolta, és saját maga állította össze. A jelek szerint nem elég gondosan. A rendőrségi vizsgálatot segítő légpárnásszakértő szerint a peches barkácsoló most próbált meg először felszállni, de elképzelhető, hogy a motort korábban már többször is beindította. A nyomozók beszámolója szerint a büszke járműtulajdonos kihívta a kertbe élettársát és a szomszédot is, majd a szemük láttára indítózott, hogy az elszabadult propellelapát nemsokára levágja a fejét.

Maratoni xboxozásba halt bele egy brit játékos

Mintegy tizenkét órányi folyamatos videojátékozás okozta egy húszéves brit egyetemista halálát. A fiatal szervezetében mélyvénás trombózis alakult ki, mert a maratoni xboxozás közben egyszer sem tartott pihenőt.
A Kotaku című videojátékos magazin szerint a húszéves, játékfejlesztőnek készülő Chris Staniforth épp egy állásinterjú előtt várakozott egy munkaközvetítő központban, amikor véletlenül leejtett rágójáért hajolt le, ekkor azonban rohamot kapott, egy barátjának annyit mondott, hogy mellkasi fájdalmat érez, és pillanatokkal később elhunyt.
A boncolás kiderítette, hogy Staniforth halálát mélyvénás trombózis okozta, amely többek közt attól is kialakulhat, ha valaki hosszú időn át teljesen azonos pozícióban ül, vénáiban pedig megalvad a vér, vérrög keletkezik, amely a vérárammal a test egyéb részeibe, például a tüdőbe is kerülhet, ahol elzárhatja az erekben a vér útját.Bár a mélyvénás trombózis kialakulására elsősorban a transzatlanti repülőjáratok utasait figyelmeztették a kutatók, a játékkonzolok előtti gubbasztás is hasonló helyzetet okoz: a képernyőt bámulva órákon át mozdulatlanul ül a játékos.
Ez történt az Xbox 360 konzoljával gyakran egész éjszakán át tartó – azaz tizenkét órás – maratonokat rendező brit fiatallal is. Az elhunyt játékos szülei most kampányolni kezdtek annak érdekében, hogy más szülők figyelmét is felhívják a videojátékok veszélyeire. Hasonló esetekről korábban ázsiai országokból számolt be a sajtó, ahol néhány függő játékosok végkimerülésben halt meg, egy dél-koreai játékos például három napon át folyamatosan játszott.
Az Xbox 360 konzolt gyártó Microsoft egyébként maga is azt javasolja a játékosoknak, hogy időnként tartsanak szünetet a játék közben, és mozgassák meg végtagjaikat.

Kutyával szexelt, allergiarohamot kapott, meghalt

Meghalt egy nő az írországi Limerick városában azt követően, hogy közösült egy német juhász fajtájú kutyával. A nő a JOE kiadvány szerint a kutya spermájától halálozott el, amelyre allergiás volt.
A nő a kutyás szex után egyre rosszabbul érezte magát, és hívta a mentőket. Az orvosok megállapították, hogy a négylábú spermája okozott súlyos komplikációkat. A nőt már nem tudták megmenteni.
Az ügyben nyomozó rendőrök elmondták, Írországban is dívik a zoofília, sokan pedig állatokat idomítanak be, hogy emberekkel szexeljenek.

Orosz ruletezett a kutyával, veszített

Az indianai rendőrség szerint egy férfi orosz rulettet játszott a kutyájával, de veszített, írja a New York Daily News. Az amerikai Russel Little-t háza udvarán érte a halálos lövés. A South Bend Tribune szerint a férfi felesége azt mondta, hogy férje nagyon lehangolt volt, és alaposan leitta magát. A kutya fejéhez rakta a pisztolyt, majd többször is meghúzta a ravaszt, de semmi sem történt. Végül megunta, és a saját fejéhez emelte a fegyvert, majd meghúzta a ravaszt. Little nem halt meg azonnal a helyszínen, de a kórházban már nem tudták megmenteni az életét.

Belehalt kísérletébe az orosz férfi, aki élve temettette el magát

Megfulladt a föld alatt az a 35 éves orosz férfi, aki kitartását akarta tesztelni, ezért élve temettette el magát barátai kertjében. A számítógép-programozóként dolgozó apuka megkérte barátait, segítsenek neki, hogy a föld alatt tölthesse az éjszakát. Gödröt ástak a kertben, és a férfit egy koporsószerű ládába fektették, amelynek az oldalába lyukakat fúrtak a levegőnek. A Telegraph brit lap online kiadása szerint a férfi a próbára magával vitt a föld alá egy takarót, egy üveg ásványvizet és egy mobiltelefont. Az áldozat barátai azt mondták a nyomozóknak, hogy deszkákkal és földdel fedték be a lyukat, nagyjából 20 centiméter mélységig, majd hazamentek, miután eltemetett barátjuk felhívta őket, és azt mondta, hogy minden rendben van vele. A férfit másnap holtan találták. A nyomozók feltételezése szerint az éjszaka kitört viharban az eső eltömítette a levegő bejutására fúrt lyukakat.

A férfira hatással lehettek az interneten olvasott történetek az élve eltemettetésről. Számos orosz blogger ír ugyanis mostanában arról, hogy felügyelet mellett, élve temettetik el magukat. Tavaly nyáron az északi Vologda régióban halt meg egy férfi, amikor haláltól való félelmét próbálta legyőzni oly módon, hogy megkérte barátait, temessék el élve az erdőben.

Születésnapi buliján halt szörnyet az atlantai modell

Saját születésnapi buliján esett ki az ablakon, és azonnal szörnyethalt egy amerikai modell. LaShawna Threatt barátnőjével, Ciara Williamsszel szombat hajnalban kiesett egy atlantai hotelszoba ablakán. Tíz emeletet zuhantak, Threatt fennakadt egy napfénytetőn, barátnője viszont tovább zuhant. Williams túlélte, őt most egy atlantai kórházban ápolják – írja az ajc.com.

A társaság azért gyűlt össze, hogy megünnepeljék Threatt harmincadik születésnapját. A bulin jelenlévők szerint nagyon jó volt a hangulat, a szemtanúk szerint ezért is kezdett el a két nő viccből birkózni az ablak mellett. A tragédia hajnali negyed négykor történt, az eddigi rendőrségi vizsgálatok szerint a szándékosság kizárható – számol be a lap -, ennek ellenére az illetékes rendőrség emberölési osztálya is beszállt a munkába.

A törékeny, alacsonyThreatt a modellkedés mellett hostess-feladatokat végzett egy alkoholforgalmazó cégnek, hasonló testalkatú barátnője pedig háttértáncos. Barátaik szerint már-már érthetetlen, hogy két ilyen apró termetű lány hogyan tudott kitörni egy ablakot. Ezt egyébként a hotel vezetése sem érti: közleményük szerint számukra is a rendőrségi vizsgálatból derül majd ki, hogyan történhetett az eset. Közleményük azzal zárul: „Ez a […] baleset tragikus, és lélekben együtt vagyunk, imádkozunk mind a sebesült nőért, mind az elhunyt családjáért.”

Ismerősei szerint Threatt kedves, vidám, társasági lány volt, aki szerette csiklandozta, viccből provokálni barátait. Imádta kislányát, és rajongott Marilyn Monroe-ért.

Leesett az oszlopról, és megbénult egy kábeltolvaj

Elszámította magát két kábeltolvaj, akik egy Bábolna közeli szántóföldön húzódó áramkábelt akartak eltulajdonítani csütörtök éjjel, áll a rendőrség csütörtöki közleményében. Azt hitték, hogy a kábelben már nincs áram, és így egy erővágó segítségével könnyedén elvághatják a vezetéket. Egyikük, egy 31 éves éves bábolnai férfi felmászott a kábelt tartó oszlopra. Amikor megpróbálta elvágni a vezetéket, hatalmas áramütést szenvedett, amitől a földre zuhant. Eltört a gerince, az elsődleges orvosi vizsgálatok szerint megbénult. 19 éves társát a rendőrök előállították a komáromi rendőrkapitányságra, ahol beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy a megsérült férfi gyakorlott tolvajnak számít, több alkalommal tulajdonított el használaton kívüli kábeleket. Mindkettejük ellen büntetőeljárás indult.

Pinceablakba szorulva halt meg a magát kizáró ohiói nő

Egy 44 éves nővér véletlenül kizárta magát, és mivel pótkulcs sem volt nála, egy szűk pinceablakon keresztül akart visszamászni otthonába. Bár teste kétharmadát sikerült átpréselnie, beszorult, és nem tudott levegőt venni. Holttestét az üzleti útról hazaérkező férje találta meg.

A Cincinnati közelében található Lebanonban meghalt egy nő, aki beszorult a pinceablakba, miközben megpróbált bejutni a házába. Az orvosszakértői vélemény szerint a nő tulajdonképpen megfulladt, a testén nem találtak sérüléseket, erőszakra utaló jeleket – írja a news.cincinnati.com. A rendőrség úgy véli, hogy  Esther Kline reggel fél kilenc előtt zárta ki magát, miközben éppen a munkába készülődött. Sajnos a pótkulcsot, amelyet egyébként a garázsban tartott, korábban kölcsönadta.

Nem ez volt az első eset, hogy a 44 éves nő kizárta magát. Előző alkalommal egy nagyobb pinceablakon keresztül sikerült bejutnia otthonába. Mivel azóta átalakították a házat, erre nem volt módja. Így végül egy kisebb 0,9 m széles és 0,3 méter magas ablakon keresztül próbálta meg átpréselni magát. Először a lábait helyezte be a nyílásba, a pince falán látszanak is a cipőnyomok.  A körülbelül 167 centiméter magas, 68 kilós asszony azonban bennragadt a kicsi nyílásban, és mivel nem tudott rendesen levegőt venni, megfulladt. “Még soha nem láttam ilyet” – nyilatkozta Jeff Mitchell, a lebanoni rendőrség munkatársa. A szomszédok állítólag nem láttak és nem hallottak semmit, ugyanis egy körülbelül 182 centiméter magas kerítés veszi körül a hátsó kertet. Az asszony holttestét kedden este hatkor fedezte fel férje, aki ekkor tért vissza egy kétnapos üzleti útról.

Miután megtalálta feleségét, tárcsázta a segélyhívó számot, és elmondta, hogy csak hosszasabb keresgélés után találta meg az asszonyt, állítólag még a szomszédnál is járt. “Végül lementem megnézni, hogy esetleg elaludt-e, és ekkor megláttam, hogy ott lóg az ablakban” – nyilatkozta a férfi, aki megpróbálta kiemelni a holttestet, de nem sikerült.  Mint elmondta, neje reggel fél kilenc előtt tíz perccel küldött neki egy SMS-t, amelyben azt írta, hogy bárcsak lenne pótkulcsa. Dave Kline fél órával később válaszolt is, de újabb üzenet már nem érkezett a feleségétől. A nyomozók szerint az asszony megpróbált más módon is bejutni otthonába, de miután nem járt sikerrel, úgy döntött, hogy a pinceablakon keresztül is tesz egy próbát.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=oxfg9i8wcXM

Annyira berúgott, hogy kiesett lakása ablakán

Annyira berúgott egy ötvenes éveiben járó novoszibirszki férfi, hogy kizuhant hetedik emeleti lakása ablakán. Csodával határos módon pár karcolással megúszta a balesetet, egy fán landolt. Az ágak annyira fékezték az esését, hogy semmilyen komolyabb sérülést sem szenvedett. A jelentések szerint a férfi a zuhanás után mozdulatlan volt, de mint kiderült, csak elaludt a fán. Annyira részeg volt, hogy nem is tudott lemászni, a tűzoltók hozták le az ágak közül.

Csámcsogott a moziban, lelőtték

Egy litván férfit halálos lövés ért az egyik rigai moziban, mert egy nézőtársa szerint túl hangosan csámcsogott. A zsúfolásig teli moziban éppen a Fekete hattyú című, több Oscarra is jelölt filmet vetítették, amikor az incidens történt. A multiplex mozi közönsége már kifelé tartott a filmről, amikor egy 27 éves férfi több lövést adott le egy 42 éves, számára ismeretlen férfira. A helyszínre érkező rendőrök őrizetbe vették az elkövetőt, akiről a szemtanúk azt állították, azért lőtt, mert az áldozat túl hangosan csámcsogott popcornevés közben.

Kakas szúrta halálra a kakasviadal nézőjét

Belehalt sérüléseibe az a kaliforniai férfi, akit egy kakasviadalon szúrtak lábon. A férfit azonban nem egy másik néző, hanem a viadalon részt vevő egyik kakas döfte le a ráerősített késsel.
A 35 éves Jose Luis Ochoa két órával az eset után a kórházban halt meg, egyelőre nem világos, hogy hibáztak-e az orvosok. A rendőrség nyomoz az ügyben, egyelőre senkit sem tartóztattak le. “Soha nem láttam még ilyet” – mondta Martin King, Lamont város veterán seriffje.
A kakasviadal illegális az Egyesült Államokban.

Véletlenül robbantotta fel magát a merénylő

Még szilveszterkor tervezett öngyilkos merényletet egy nő Moszkva központjában, de egy váratlanul érkező újévi sms miatt túl korán robbant fel a mobiltelefonjával irányított bomba. A merényletben végül egyedül ő halt meg saját otthonában. A nő egy a Vörös térhez közeli forgalmas téren akart öngyilkos merényletet elkövetni 2010 szilveszterének éjjelén. A merénylet százakkal végezhetett volna – írja a The Telegraph.

A biztonsági erők szerint a bombát az hozta túl hamar működésbe, hogy a nő sms-t kapott mobilszolgáltatójától, melyben minden jót kívántak neki az újévre. A jókívánság azonban órákkal a tervezett merénylet előtt érkezett, mikor az asszony még csak otthon készülődött.

A beélesített bombák ennek ellenére már a testén voltak és felrobbantak a jelzésre. A robbanásban egyedül a merénylő halt meg, a helyszínen lévő két társa túlélte a robbanást.

Az iszlamista terroristák Oroszországban gyakran használnak olcsó mobiltelefonokat detonátorként. Ilyenkor a merénylő egyik társa küld sms-t a telefonra, működésbe hozva ezzel az elkövetőre szerelt bombákat. A telefonokat épp ezért általában az utolsó pillanatig kikapcsolva tartják, de ebben az esetben a terroristák valószínűleg figyelmetlenek voltak.
A halott asszonyt eddig még senki sem azonosította, de feltehetően ugyanahhoz a csoporthoz tartozott, akik a domogyedovói, hétfői merényletet elkövették. Társa, a 24 éves Zeinat Szujunova feladata lett volna a robbanást előidéző sms elküldése.

A csapatot valószínűleg Pakisztánban képezték ki az al-Kaida bázisain, majd az orosz fővárosba küldték őket, hogy blokkolják a város közlekedési rendszerét.
Eddig egyébként még senkit nem tartóztattak le a domogyedovói reptéren történt merénylet miatt, melyben harmincöten haltak meg, és még mindig nem tisztázódott, hogy egy vagy két merénylő követte-e el a robbantást. A rendőrség megpróbálta azonosítani a csomagkiadó csarnokban talált férfifej alapján az egyik merénylőt, de nem tudják, hogy kísérője nő volt-e.

Nekiment az autóval a templomnak “mert a GPS azt mondta”

Egy 76 éves brit nyugdíjas nekihajtott egy német falúban a templom falának, mert a navigációs berendezés elromlott. A férfi és felesége kórházba került, az autó totálkáros.
A rendőrség szóvivője szerint a sofőr “összezavarodott” és nem vette észre, hogy a GPS hibás. Pedig nem is volt arra út, úgy ment neki a templomnak, hogy jobbra letért az útról.
A pár éppen turistaúton volt a Fekete-erdő körzetében, az osztrák határ közelében.
A balesetet kisebb sérülésekkel megúszták, de a Renaultjuk totálkáros lett, a templomban pedig 25 ezer eurós kár keletkezett.

Helikopterrel takarítottak havat, lezuhantak

Három ember megsérült, amikor lezuhant egy helikopter, amellyel egy bevásárlóközpont tetejéről akarták a havat lefúvatni Németországban. A jénai rendőrség szóvivője elmondta, hogy a baleset Iseerstedt külvárosában történt. A 47 éves első pilóta, a 33 éves másodpilóta sérülése súlyos, az utas – egy kereskedelmi központ alkalmazottja – csak könnyebben sérült meg. Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a kedd délutáni balesetet. Az elmúlt hetekben jelentős mennyiségű hó hullott Németországban, ami komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben.

Halálra fagyott az erkélyre meztelenül kizárt csábító

A meztelen férfira idegenek figyeltek fel, de már későn. A nyomozás során kiderült, hogy az áldozat egy rokonához tért be látogatóba, aki éppen zuhanyozott. Az erősen alkoholos állapotban lévő vendég várakozás közben nagyon aktívan próbált közelebbi kapcsolatba lépni a lakás tulajdonosának élettársával. Előbbi a fürdőszobából kilépve szembesült a fejleményekkel.. Méregbe gurult, arra kényszerítette a vendéget hogy vetkőzzön le, kizavarta az erkélyre és rácsukta az ajtót. Valószínűleg ő sem lehetett teljesen józan, mert egyből megfeledkezett az erkélyen lévő rokonról, és elaludt. A feltételezések szerint az áldozat részben részegsége, részben a nagy hideg miatt nem volt képes segítséget hívni, és a szó szoros értelmében megfagyott az erkélyen. A féltékeny házigazda ellen gondatlanságból elkövetett, halált okozó testi sértés miatt emeltek vádat. Az Oroszország távol-keleti részén, a kínai határ közelében fekvő Birobidzsánban az utóbbi napokban nappal mínusz 20, éjszaka mínusz 32 Celsius fok hidegeket mértek.